NUDLI

Trix

Libák :P

Fa-szappan érzés...

A polcon ott volt a FA Asia, csábított a doboz, először csak megtapintani akartam, aztán mégis hazahoztam magammal. Kibontom a dobozt. Ugyanazt a szappant tartom a kezemben, nosztalgiával, amit gyerekkoromban családunkban rendes kincsként tettünk a ruhás szekrénybe, hogy árassza illatát. Ez a bajor szappan nem változott semmit. Ugyanaz a csíkos színezet. És ugyanaz a vicces forma, ami annyiszor kicsúszott a kezemből gyerekkoromban, és alkalmat adott arra, hogy anya megdorgáljon .... ügyetlenség ürügyén. Kipróbálom. Kicsúszik a kezemből.
Az állandóság érzetét kelti. Megmaradt olyannak, amilyen mindig is volt. És bennem is feléredt az ügyetlenség érzése. Vannak dolgok, amiknek nem is kell változniuk.

Mit eszünk ma? (Vagánykodós)

Ez majdnem főzés ciNke alatt kéne szerepeljen, de nem fog, mert nemigen lesz, amit ebbe a mappába beleszereljek. Magamnak nincs kedvem főzni úgysem. Megy hát a jó nősbe.
Tegnap is már az volt az érzésem, hogy szárnyaim nőttek, s mivel kitartott ez az érzés mára is, gondoltam kihasználom, hogy a Katik a vendégeim és meglepetést készítek nekik. Lett ez a képen látható dinnyés nyalánkság-ahogy nagyanyám mondja. Mivel egyik Kati nem szereti a dinnyét neki csigahéjjas puding lett tálalva. A mértan része kicsit kételen bizonyos helyeken, de nem baj a gyermekeinknek majd úgyis az apjuk fog segíteni a matek-háziknál. :P
A dinnyét két részletbe kell vágni. Az egyik fele este megy randizni a gyímesi barátaimmal, akik majd igazságosan elosztják egymás között, ha már úgyis egybekeltek.

:)

KommunikáciJÓ

Egy barátom olvasmány-élményéből tudtam meg, hogy Robin Lakoff így különbözteti meg a női társalgást a férfiétól.

A női kommunikáció jellemzői szerinte (azaz amennyire én még emlékszem a tegnapi beszélgetésünk óta):

1. Mentegetőzések (Sajnos, nem tudom jobban...)
2. Burkolt kérdések (Elég hideg van így nyitott ablak mellett...)
3. Ugye kérdések (Ez egy jó film volt, ugye?)
4. Mérsékelő kifejezések használata (OLYKOR ELÉG unalmasnak érzem ezt a helyet...)
5. Udvarias felszólítások (Volnál szíves...)
6. Pontos színmeghatározások (De szép ez a mályvaszínű kabát!!!)
7. Durva szavak hiánya (JAJJ, otthon hagytam a jegyeket!)
8. Kevesebb beszéd (na fene!), jobb odafigyelés.

Lakoff következtetése, hogy a női társalgás jellegzetessége a határozatlanság és a befolyásolhatóság, tartalma pedig közhelyszerű.

....Lakoffnak 99 %ban igaza van, kivéve a közhelyszerű részt...ugye? Labda nálatok!
:P

Szerenád

A Farkas utcai nagy-nagy iskola egyik régimódi karához tartozom, ahol még divat negyed év végén szerenáddal búcsúzni azoktól a kedves :) káderektől, akiket négy évig bosszantottak, de azok nem hagyták magukat, hanem inkább még barátságosabbak voltak a huncut diákokkal, addig-addig amíg inkább normál-emberszámba kezdték őket venni.

Nagyon jó érzés várni, készülődni erre az egészre. Szeretem az otthonomban fogadni őket, s nem valamelyik tanterembe becsődítve "lerendezni" ezt a "plussz bonyodalmat", mert emlékszem 12. osztályban nagyon kiváncsian vártuk, hogy az enyhén hisztis magyartanárnő lakását megláthassuk vagy az angol tanárnő, latin tanárnő barlangját.
Igazából az ember lakására, életstílusára kiváncsi a diák, nem kellene őt vendégként kezelni. Ha vendég jön, az ember kávét főz és takarít, rendet rak a lakásban. A kedves végzős diákok, amikor bejelentkeztek, azt kérték, ne költekezzek, tekintsem őket családtagoknak. :)
Mégis én egész délután tettem vettem, (segítségem is volt-nem mellékes) lemostam az ajtókat, port töröltem, elpakoltam a ruhákat a fogasról, a cipőket a fogas alól, elrakosgattam a fürdőből a dolgokat, amik bizonyítják, hogy én nem úgy ébredek, ahogyan ők látnak :P...megragasztottam a fürdő előtti sínt, még feltettem egy képet a falra, levettem azt, amit nem tartottam fontosnak mutogatni...Megfésültem a macskát, szőrtelenítettem a fotelokat...stb.
Amikor aztán a lakás már teljesen úgy nézett ki, mintha nem én laknék benne, felcsendült a Gaudeamus az ajtó előtt. Egész jól sikerült.

Most akkor az a hét következik, amikor mindent keresni kell, és mindenen gondolkodni kell jó hosszasan (nem felmérgelődni, mert az késlelteti a folyamatot) - mert a nagy rendben semmit sem talál az ember.

Van egy jó Kaláka dal: Hol a nadrágom?

Légy

Tudniillik megjött a nyár. (Nem szeretem, de valahogy túlélem...mint az összes eddigit.)

Sok légy van. Nekem van macskám, annak meg szokása a legyek kergetése, de bezzeg, akinek nincs...! Egyik délután látogatóba mentem egy régebbi házinénimhez. Idős szegény, meg egyedül él, aztán gondoltam milyen nagyon boldog lesz, hogy vasárnap délután meglátogatja valaki. Nem igazán érdemli meg (együtt ugyan sosem laktunk, csak egy másik lakását béreltem én) elég sokat keserítette napjaimat a betoppanós látogatásaival, de én megbocsátottam neki! Becsület!

Ott ültünk ketten a hintán az udvaron, nyíló rózsák között, amikor hirtelen előkapott a hinta matraca alól egy csudaszerszámot és elkezdett vele hadonászni. Nagyon sebesen - korához és egyébb mozdulataihoz képest. Legyeket vett üldözőbe a néni azzal a szörnyű szerszámmal. Kit nem zavarnak a legyek, engem is persze, de az a szerszám még soha nem tűnt számomra annyira borzalmasnak, mint az ő kezében. Csapkodott vele jobbra balra én meg próbáltam olyanokat mozdulni kézileg, amikor ő más irányba koncentrált, hogy meneküljenek a legyek, amíg még lehet. Barátságból tett látogatásom alatt végülis a legyekkel fogtam össze és nem vele. Valahogy azok a legyek jobban megnyerték az empátiámat, mint azzal a borzasztó szerszámmal hadonászó ex-házinéni.

Hazafele a legyekre leselkedő egyéb veszélyekről morfondírozgattam. Eszembe jutott a légypapír vagy mi a neve. (Amit az oroszoktól lehet megvásárolni legalábbis Vásárhelyen az orosz-piacon.) Az is aztán egy borzalmas találmányunk, nekünk embereknek - úgy értem.

MÁS: Szeretnék reggel olyan fogkrémmel fogat mosni, amit nem műanyag tubusba zárnak, hanem olyan fémbe. Lehet ilyent még venni??

A jó nő és az összes többi

A jó nő és az összes többi
Oct 30, 2007 1:00 AM

Én nem értem, hogy tud valaki szeretni valakit és bántani őt. Hogy tud valaki szeretni valakit és hazudni neki nap mint nap. Én nem értem. Én nem értem miért kell megtartani valakit, akit már úgysem használnak. És nem értem, hogy lehet éjjel nyugodtan aludni miután jól megbántottál valakit. Én nem értem. Vannak jól bántó férfiak. És vannak jól bántó nők.
DE
Egy férfi lelke nem olyan kifinomult, mint egy nőé. Nem érzékeli azokat az árnyalatokat, amiket egy jó nő igen. Egy nő, ha szándékosan bánt, gonoszságből, nem nő. A kifinomultság jele, ha őszintén és a legkevésbé bántóan tudunk kommunikálni kellemetlen dolgokat is. Erre a nőknek külön érzékük van. A jó nőknek. A jó nő őszinte, merész, világos, büszke, nyitott és meleg. Ezek után természetesen szép is. Ha valaki melegséggel közöl rossz dolgokat, nem bánt annyira. A hiú nő is jó nő. Skalpot gyűjteni nem csak a rossz emberek tudnak. De a jó nő úgy gyűjt skalpokat, hogy a férfi a szakítást követően is felnéz rá, sóvárogva visszafordul utána az utcán, és ha alkalma adódna újra besétálna a csapdájába. A jó nő is lehet ribanc. De csak A férfinak. És csak meghatározott időre.
A jó nő mosolygós, derüs és másokat is megmosolyogtat. A jó nőnek van öniróniája és ezt nem titkolja.
Az igazi nő válalja a tetteinek következményeit. A jó nő mindig szerelmes, de sohasem féltékeny. Ezért a jó nő mindig szép és magabiztos. A jó nő nem bánja meg egyetlen mozdulatát sem. Nem engedhet meg magának az elhibázott mozdulatokat.

Mitől jó egy nő?

Lévén, hogy Dsida évforduló volt május 17-én.

Jegenyék


Figyelted-e
szélben a fákat?
A két jegenyét
nézd csak a kert
közepén, ama két
nyúlánk jegenyét.

Zümmög a távol
torka, süvölt
az ősz szele,
borzong a föld
s a két sudár fa
bólogat és leng.

Jobbra az egyik,
jobbra a másik,
balra az egyik,
balra a másik;
egyforma ütemre
ringanak ők.

A légben, a szélben,
fent, odafent
egyszerre tagadnak
s intnek igent
és - jaj, sose tudnak
összeborulni...

Társkereső hirdetés

Volt: kutyám, macskám, teknősbékám, hörcsögöm, pelém, halam, madaram.

Gyűjtöttem: címkét, szalvétát, bélyeget, sztárfotót, dobókockát, vekkert, napszemüveget és cipőfűzőt.

Van: igazolványom, szemüvegem, biciklim, akváriumom, gitárom, zsebpénzem, életkedvem, születésnapom és magamhoz való eszem.

Nincs: részvénypapírom, lovam, bohócjelmezem, szeretőm, ballisztikus rakétám, keménykalapom, szárnyam, IDŐ és RENDÉRZÉKEM.

Szeretnék: 2308-ban élni.

Jelzőtáblák érdekes találkozása Miamiban :)

Ady: A fehér csönd

Karollak, vonlak s mégsem érlek el:
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyan nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre a vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csönd, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

Szeressétek a verseket. Én ma tanultam meg a 100.-at by heart, ahogy az Óperenciás tengeren túl szokás mondani...

Dsida: Meghitt beszélgetés a verandán

Csodálatosan békés délután.
Benne van teljes életünk.
Ülünk egymással szemben,
beszélgetünk.

Egyszerű és jó vagyok,
mint világ fölött lebegő
madár. Te átlátszó vagy,
tiszta, mint a levegő,

mint üvegkorsónk friss vize,
melyen átcsillan a nap.
Én szomjas vagyok
s te nem tagadod meg tőlem magadat.

Niet problema!

Orosz est

Hozzávalók:

Vodka
Orosz népzene
Orosz bundasapka
Kesztyű, kabát
Pirozski (orosz étel)
Hideg (nyitott ablak)

A szörnycsaládom :)

Honnan tudja a csepp, hogy ő az utolsó?

Eltitkolni az igazságot márpedig szerintem ugyanaz, mint hazudni. Az ember hisz valakinek, aztán egyszercsak rájön, hogy a másik kicsit félrevezette. Na de nem dől össze a világ, hiszen az egész csupa hazugság, szebb szóval élve illúzió. Na de megbocsátunk neki, uyebár, hát persze, többet sose fodul elő, becsület stb.

De hát mégiscsak még egyetlenegyszer előfordul. Ejnye bejnye. Na még most az egyszer, de most egyetlenegyszer elnézem, de most már tényleg sose forduljon elő, mert akkor jaj!

És mégiscsak előfordul! Csakhogy addigra már annyira belejöttünk a megbocsátásba, hogy fáj meg minden, de nem tudok meg nem bocsátani...?! Ugyan már, biztos ez volt az utolsó.

Csakhogy közben én is hazuggá lettem. A saját magam hazugja. Imádom magam beleringatni a tudatba, hogy igenis ez volt az utolsó. Legeslegutolsó. De hát akkor miért nem szólt előbb, hogy az az utolsó előtti volt??

Na mindegy. Igy épül a mi kicsi férges világunk hazugságokra. És egyszer csak tényleg jön az utolső csepp és belecsordul a pohárba és attól kezdve már csak kifele tud csorogni...amig nem kezdünk egy újabb poharat. Aztán újra várjuk azt az utolsó cseppet.

Betelt a poharam. A kitudja hányadik. Szerencsére még van, előveszek egy másikat!

Trixiről és az ember-macska kapcsolatról

Trixi annyira belemászott az életembe, hogy gyakran rendesen félek, mikor arra gondolok, hogy ő is csak átutazó az életben, pontfix mint én. Csakhogy a macskák vojázsa sokkal rövidebb, mint az embereké Emiatt is többnyire biztos, hogy én fogom őt túlélni és nem fordítva.

Sokszor egész nap egymásra sem nézünk, teljesen párhuzamos életet élünk, csak éppen a lakást osztjuk ketten. Szerintem ő azt hiszi, hogy ő engedi meg, hogy én vele lakjak, én meg azt, hogy én engedem meg neki, hogy itt éljen. Tökéletes összhang. Sohasem eszünk vagy alszunk egyidőben. Sohasem járunk ugyanazokra a helyekre. Néha együtt játszunk. De ennyi. Hidegsége engem lenyűgőz. Büszke, makacs és teljesen önálló. Nincs is szüksége rám. Egy dologra megtanitott: hogy nem csak nappal van élet. A lakás ugyanolyan izgalmas éjszaka is.

Mindig nagyon érdekeltek a macskák, most is érdekelnek, sokat olvasok mindenféléket róluk. Ha gyerekem lesz remélem ő is szeretni fogja őket. A macska hasznos állat, bármennyire is tagadják ezt sokan. Egy érdekesség...

A szakértő véleménye

Aki a macskákat szereti, az önmaga is a vadság és a gyöngédség különös keveredése. Elegáns és extravagáns. A macskák soha nem hagyják magukat elnyomni, nem lehet velük kialakult szokások szerint bánni. Egy tipikus macskatulajdonos kiegyensúlyozott, érzéseiben stabil. A visszautasítást, kudarcot jól viseli, kitartó, ami szükséges is egy macska mellett.

Te koldus, adj tíz percet az életedből!

Iszom a kávémat a magam csöndességében egy kolozsvári teraszon. Lassan rítussá fejlesztettem ezt a délelőtti magamban való kávézgatást, amit végülis nagy elődöktől tanultam el...csak hogy én még keresem a helyet, ahol majd életem végéig rutinszerűen reggelente megiszom az első kávémat. Kipróbáltam már az Insomniát, Fulltont, Euphoriat, Krajczárt, Angyalokat, Flowerst, Cafe Transilvaniat, Agapét, Enigmát, Dieselt, Zöld cukrászdát és Kárpátok cukrászdát. Lassan kimerült a főtér...messzebb pedig nem cirkálnék, mert így is időbe telik, nemhogy kirakatok mentén többszáz méterről csavarogni vissza az irodába.

Minden reggel megiszom a kávét, elfogyasztom a reggeli cigarettát és a kávé mellé szolgált kis süteményt, kekszet, nápolyit. Belenézek a napi sajtótermékekbe és szembenézek egy egy koldussal. Néha kivételesen nem szolgálnak sütit, de koldussal minden reggel találkozom. Kivétel nincs. Most már lassan ismerőseim is vannak, a korán kelő koldusok. Mindig apróért könyörögnek. Sohasem kérnek kávét vagy cigarettát. Szeretném hellyel kínáni őket, de mind sietnek: halaszthatatlan élnivalójuk van. Szeretném egyik másikat arra kérni, hogy miután megkapta az aprót, adjon tíz percet az életéből. Üljön az asztalomhoz. De nem érnek rá. Halaszthatatlan élnivalójuk van.

Ilyenkor elfog a pánik. És gyorsan átgondolom az én napom sürgősségeit is. Rossz érzés.

Forradalom, hajnali szerenád margóján!

Arre ébredek minden reggel, hogy a közös bejárati folyosón írtó nagy a pánik: gyorsan felülök a matracomon és fülelek.Buksi ugat, mintha macskák seregei folglalták volna el a folyosót, a 2 gazda pedig üvölti, hogy Buksi hajgass, Jönvér nem tud pihenni, igéjd meg, hogy jó kisány jesej! Ilyen gondolataim vannak, jaj Uristen kimegyek és én is üvöltésbe fogok, na most már elég tényleg kimegyek...de a hajnali mámor karjai szorosan fogva tatanak a galérián ... Dühös is vagyok, amióta átköltöztem minden délután aludnom kell, persze, mert éjjel 3-kor fekszik Buksi és hajnali 5 20-kor járja el a dejóhogyújramegyünkleaparkbavauvauvau című idegbeteg ugatást. Mondtam már a szomszédaimnak, én imádom a kutyát, tudják, de csináljanak valamit, mert folyamatosan fáradt vagyok hónapok óta, plussz még idegesen is ébredek minden reggel. Mert mondjuk én álmodok egy bécsi Strauss-koncertet és akkor egy vádállat beletör az életembe és ugat torka szakadtából és én nézem nehogy letépje a rongyokat rólam, mert nagyon sok pénzért kölcsönöztem, s ha baja lesz rá kell fizetnem...nah efféle rettenetes rémálmokká ugatja át Buksi az én széééééép melódikus, pillangóröptű könnyed álmaimat. Hát nem jogos a haragom? (ide most nincs képem, de ma becsület lefotózom!)

Basztikuli!

:)

Gombócom van

Az ember nem szeret szenvedni, azt mondják. Én sem. Ez biztos. De van valami, amit szeretek. Egy kicsit mazón hangzik, de ez van. Szeretem, ha valaki veszettül hiányzik. Szeretem azt a gombócot a torkomban érezni. Teljesen megváltozok az érzéstől, mindent a hiányzó szemén keresztül kezdek szemlélni, helyette mérlegelem tetteimet. Olyan érdekes, sírni nem tudnék, csak úgy hiányzik és ez jó érzés. Az a baj, ha pont nem hiányzik senki, mert akkor át kell gondoljam, ki az a barátaim közül, akit rég nem láttam, akinek a hangját rég nem hallottam és szerencsére annyian vannak, hogy minden gond nélkül percek alatt kiderül, hogy ki hiányzik.

Nem szeretem

hogy áthallatszik a szomszéd vékony hangú, férfiatlan, hajmeresztően nyivákoló nevetése. Afféle éles hangú nevetés, mint mikor valaki csiklilntja az embert és már nem is élvezetes, érzed mindjárt a következő percben megfulladsz, fojtott kacagás. Félelmetes.

(Különben azt sem szeretem benne, hogy fekete pizsamáján hatalmas fehér pöttyöket hord férfi létére...és ha még abban alszik is, miért kóricál a folyosón benne a koromsötétben. Mert abból én csak fehér mozgó hatalmas pöttyöket látok. És ijesztő. Nagyon.)

Azt hiszem, nem nagyon szeretem a szomszédomat, úgy ahogy van.

MÁS

Egy ideje figyelem a körülöttem levők nevetési stílusát. Nagyon sok ember halkan nevet, vagy csak mosolyog, vagy sziszeg a fogai között. Erősen kevés ember kacag igazából. Szerintem az egészséges és főleg öntapadós nevetés, hangos, ropogós és természetes.Van egy listám, amire csak azokat írom fel, akiknek szeretem hallani a kacagását.

Ha ránézek a listámra, mindig nevetnem kell.

Egy csudajó falu

Az ember olyan jól elvan a város központjában, egy billentyűzet és 5 könyv mögött, hogy csoda!

Hétvégén rendszerint pihenni járunk. Vagy dolgozni, segíteni, ahol kell. Szerettem volna diót verni, tengerit szedni vagy szüretelni az elmúlt hétvégén. Valahogy az az érzésem, hogy azt könnyű csinálni. Ehelyett mást csináltam. De az keményen ám. Most egyáltalán nem élvezet a billentyűzetet nézni, s leütni még annyire sem, izomláza van a kisujjamnak is.

Jobbágytelke egy kicsit világ vége. Semmi sem változik. Igazán kitartó emberek laknak ott. Dolgoznak. De nem úgy, mint mi! Dolgoznak úgy, hogy az ő munkájuk tényleg nemesít. Egyetlen nap tartanak szünetet (mint a Jóisten), vasárnap. 11 órakor vasárnap a falut ki lehetne üríteni, mindenki misén van. Egyébként meg folyik az élet: szüretelnek most éppen, krumplit szednek, diót vernek és kukoricát szednek. Minden valamire való marha, fogatot von maga után. Tudniillik Jobbágytelkén nem igen van lovasszekér. Ott a marha húzza a szekeret, jó komótosan, nyugodtan szokása szerint nem sieti el a tevékenységeket. Jövésmenés van az utcán, a mezőn, az itatónál csak sorban állva lehet itatni. Este a korcsoma is nyit, de csak 5kor! Az igényekhez igazítják az órarendet. De hát miért is lenne nyitva. Úgysem tér oda be senki délben...

A mi udvarunkon csönd van. Igazából lehangoló, bármennyire is szép a fű. Egykor, mindenféle állat lakott nálunk. És ha kicsiborjú vagy csirke vagy bari született vagy malacka, azt nekünk nagyapánk rendszerint behozta a házba reggel, hogy lássuk és örüljünk neki.

Voltak ott, lovak, tehenek, ugribugri bárányok, malcakák, tyúkok és nem tudom még micsodák....mindig sok ember dolgozott az udvaron és sohasem nőtt oda fű. A fű az udvaron Jobbágytelkén szegénységet jelent. Reggel, mire mi ébredtünk kinn már minden állat reggelizett. Zaj volt, jövésmenés, munka. Volt egy napszámosuk vagy inasuk nagyapáméknak, akibe szerelmes is voltam 7 évesen. (Azóta kiszerelmesedtem belőle, s most Magyarországon nyári szezonmunkás...Többre vitte kinn.) Szóval, erről az Árpiról mindig azt gondoltam, hogy ő egy hős. Legtöbbször az istálló és a ganédomb között lehetett látni, villával meg talicskával, amint az elhasznált almot dobta ki, hogy új fekvőhelyet tudjon a lovaknak meg a marháknak előkészíteni. Nálunk megszünt minden. Maradt a ház és az udvar, az egyre romló állapotú melléképületek, az elhanyagolt szőlősök, veteményesek és kaszálók. Szeretnék valami varázslattal újrakezdeni mindent. De nem lehet.

Van ott a faluban egy öregasszony. Nagyon öreg, szegény már akkor is öregnéni az én emlékeimben, amikor én még gyerek voltam...Mikor látom szeretnék vele egyidős lenni, ha csak egy pillanatra is. Mindenhez ért és nagyon sok emléke van.

Nekem is gyűlnek az éveim és az emlékeim. Mikor beszél olyan jó érzés fog el, jó arra gondolni, hogy én is benne vagyok az emlékeiben.

Újra bolondság...ez van

Tudniillik nézegetjük egyik kedves barátnőnk képeit. Közelkép kattintása Trixiről. Aki egy cseppet is tudja kicsoda a szóban forgó kandúr minden bizonnyal azt is tudja, hogy eme cselekedet véghezvitele majdhogynem lehetetlenség. De ha nem is az, életveszélyes vállalkozás, bizony, bizony. És akkor a macska közelébe férkőzésén való megdöbbenésünk kapcsán máris kopog egy g, eszünkbe jut Bajor Andor kedves gyerekkönyve: Egy bátor egér viszontagságai.

Terveinkben egyéb szerepelt ma estére, disszertációnkal kapcsolatos munka, de ezt sajnos elnapolni kényszerülünk sűrgősebb tevékenységek elvégzésének kényszere alatt. Lekapjuk máris a polcról Bajor Andor bájos könyvét és lelkiismeretünk ezennel odébbáll. Reményeink szerint nem fog a hétvégén újra jelentkezni. Kár volna megbánni egy ilyen szívhez szóló olvasmányra áldozott időt.

Egy újabb bolondéria

Szeretem azokat az szabó-állványokat, amelyek egy női felsőtest, ami a szabást megkönnyíti. Mindig bámultam őket a műhelyekben. Ma megláttam egy giccshalmaz-boltban és nem bírtam ki. Annyira jók. Igaz ezek csak miniatűr változatai az eredetieknek és ékszerállványnak használhatóak leginkább.

Betettem a fürdőbe a tükör elé őket. De lehet ki kellene hozzam, ide kénehelyezzem őket az asztalomra. Akkor nem mennék be 5 percenként a fürdőbe, hogy elégedetten megcsodáljam őket.

Gondolataim erről-arról...

Apa ma Kolozsváron járt. Átutazóban. Felhívott, idejön a palota elé, lépjek le tíz percre, rettenetesen siet. Lementem. Az auto motrát meg sem állította, mert rettenetesen sietett. Három óra hosszát beszélgettünk az autóban. Nem mondtunk el mindent, mert ő rettenetesen sietett. Nem is értem miért néznek még most is, ennyi év után néha kérdőn egymásra szüleim: kire ütött ez a gyerek…?!



Más: Mi a véletlen?



Más2: Ma egész nap Radnóti járt a fejemben s a Bájoló. Aki nem ismeri, sürgősen ismerkedjen meg vele. A liceumban volt egy nagyon jó csapat. Szinte mind fiúk voltak. Szerelemből sodródtam bele én lány létemre. Verseket zenésítettünk meg, vagyis cask a fiúk és azokat énekeltük közösen. Elneveztük magunkat Sáskáknak. Egyik Ady vers nyomám. Istenhez hanyatló árnyék a címe. Na, és különböző fellépéseink voltak, mindig nagy tapsot kaptunk. Egyszer a rádióban is szerepeltünk. Még volt egy lány a csapatban, Mónika. Aztán hallgattunk izgalommal a műsort, most is megvan kazettán. A Radnóti Bájolóját is énekeltük. Biztos most mind elérzékenyültök, drááááága barátaim.

A dallam még ma is bennem van, egész nap dúdoltam.



Akkor ez már sláger?



Más3: Ugyanott a liceumban volt egy fiú, akinek azt hiszem megtetszettem. (Jujj magára ismer?) Mikuláskor kaptam is tőle egy figyelmességet. Nagyon aranyos volt, de én akkor borzasztó-szemérmes-koromban, ha jól emlékszem zavarban is voltam, hogy egy felsős udvarol nekem. Azóta a fiú egyik legkedvesebb barátom. Évek óta nem láttam, de tudjuk, hogy barátok vagyunk és számíthatunk egymásra. Ez számít.

Textil zsebkendő

A papírzsebkendő megint behatolt az életembe. Születésnapra gondoltam kedves barátomnak textil zsebkendőt ajándékozok, sarkába saját kezűleg hímzett monogrammal. Aztán ma hímzés közben többször is látogatók szakítottak félbe. Mindnek elég furcsa véleménye volt a textil zsebkendőről: hogy divatját múlta, nem higiénikus, piszkolódó plussz munka... Annyira rosszul esett ez a sok lekicsinylő vélemény.

Nálam mindig van papírzsebkendő és mindig van egy szép illatos textil zsebkendő. Szerintem egy nőnek a lényegéhez tartozik egy szép zsebkendő. Sajnos legtöbben a fogászati rendelőt asszociálják ezekhez. Valami gyermekkori trauma volna a háttérben?? Lehet az anyjuk csak akkor adott frissen mosott, vasalt zsebkendőt a kezükbe, ha fogorvoshoz mentek?

Ez olyan sajnos, hogy nagyon!

Hideg

Vannak napok, amikor nincs is hideg kinn, de azért attól még lehet fázni. Ma ilyen napom volt. Becsületesen sütött a nap és kellemes, igazi őszi idő volt kinn, de azért egész nap dideregtem. Megfigyeltem, leggyakrabban a rosszul sikerült napokon fázom. Fázással reagálok a megbántásra, ha valaki (úgy érzem) szándékosan rosszindulatú velem.

Ezért aztán délután 4-kor úgy elvonultam a való világból, hogy 8-kor ébredtem fel. Mindjárt jobb érzéssel néztem a világot. És amúgy is rég nem látott, kedves arc jelent meg otthonomban, az ilyenektől mindig jókedvem kerekedik és elfelejtem, hogy ma végülis fázom. Állítólag az egyedülállók gyakrabban fáznak.

(És a kicsi emberek, az alacsony emberek, akik nekem már eleve gyanúsak. Mostanában olvastam néhány tanulmányt az evolúcióról. Hogy a magasság kapcsolatban áll az evolúcióval. Az alacsony emberek az evolúciós folyamatban egy lépéssel hátrább vannak, mint a magas népek. Ilyenkor jó érzés magasnak lenni. A statisztikák azt mutatják, hogy az alacsony emberek frusztráltak. Az alacsony ember hatalomra kerülve gonoszabb, mint egy magas termet. Engem kisiskolás koromban az frusztrált, hogy mindig első voltam a tornasorban és minden bolondságot elsőnek kellett elkövetnem. Máskor irígylem az alacsony embereket, akiket olyan könnyű megölelni.)

Meglepetés :)

Most már kezdek hozzászokni a meglepetésekhez, amik vagy elektronikus posta útján vagy egyéb úton jönnek hozzám. Csütörtökön reggel a külső lábtörlőn találtam egy műanyag táblát. Nem tudom ki tette oda, de biztos, hogy nekem szól, én vagyok az egyetlen macskatulajdonos az emeleten. A táblán felirat áll, igaz román nyelven, de nekem tetszik ergo felragasztottam az ajtómra és le is fényképeztem.

Írtóra fog majd hiányozni, ha nem lesz több ilyen meglepetés. Tavaly valaki rendszresen C-vitaminos csomagot akasztott a kilincsemre, mert egész télen náthás voltam...

Itt a kép.

Hajnali anyai ösztön (novemberi)

Most már becsületes télközeli élmények a hajnalok. (Volt idő, amikor hajnalban jártam úszni.) Zúzmarás minden és kezd olyan lenni kinn a hőmérséklet, amilyennek szeretem. Télen az emberek kevesebbet beszélnek és kevesebbet nevetnek. Az utcán is ritkábban látni mosolygós járókelőket. Mert fáznak?

Az utcában egészen biztos, hogy én vagyok a legkésőbben fekvő lakó. Mindenütt már sötétség van, minden ablakban, amikor én oltom a lámpámat. Olyan, mintha egyedül laknék a környéken. Néha egy kicsit elfog az az univerzális érzés, hogy én vagyok az álomporszóró, aki álomba ringatta az utcát. Finomat csukom be az ablakot és lábujjhegyen megyek föl a létrán az ágyba, nehogy valaki felébredjen. Kicsit olyan, mint amikor anya ment ki a gyerekszobából villanyoltás után. Csak nehogy jó-éjt-puszit kelljen adni nekik egy szép napon... Vagyunk vagy 150-en összesen a palotában! Ha mindenkit csak egyszer puszilnék meg és betakarnám pirkadatra érnék újra haza. Vagy nem! A sarkon lakó beszarábiai nőhöz nem mennék be. Őt nem szeretem! Boszorkány.

Hozzátok jár a jótündér?

Tiszta közönséges napnak látszott a tegnap este perspektívájából. Csak éjjel romlott el minden, lehulló kutyákat álmodtam, csak úgy hulltak alá az agapé tetejéről és fölébredtem, néztem még csk hajnali 3 óra, sehol semmi kutya. Nem bírom, amikor állatokkal álmodok.

Reggel a zuhany alatt a népdalom helyett mindenféle szitkokat bocsátottam a világra, sosem tűnt még ennyire hűvősnek a hideg víz és ma nemcsak a világra általában, hanem különböző emberekre is szórtam a szitkokat többesszámban.

Szokásomhoz híven az öltözködést a lépcsőházban fejeztem be. Általában éppen a könyvtár ajtaja elé érve vagyok fess. Engem csak egy hártya választ el a káosztól.

Ültem a könyvtárban és undorral gondoltam arra, hogy itthon mi vár rám. Egy hete csak kifele kerülnek a ruhák a szekrényből és nincs elmosogatva sem, és a könyvek is már akkora oszlopokban állnak az íróasztalon, hogy képtelenség kilátni ülőhelyzetben az ablakon. A mosogatás tudtam legkésőbb pénteken megoldódik, mert jönnek majd vendégek, akik tősténkednek és egyből esnek neki a kkagylónak...hát én hagyom, mindenki azt csinálhat itt, ami jól esik. Csak engem ne stresszeljenek.

Délután jöttem föl és tudtam, hogy itt valami történt. Valahonnan tudtam biztosra. Rohanok be az ajtón kukucskálom a kagylót, persze el van mosogatva. A jó tundér újra itt járt. Mindig mondom neki, ha találkozunk, hogy ne tegye meg, de mindig rendkívül jó érzés, ha megtette mégis. Főleg, ha nem az én jelenlétemben követi el a műveletet.

Hány perc az élet?

Az emberben van valami ösztön, ami arra sarkallja, hogy maradandót hagyjon maga után. Én ezzel magyarázom például azt is, hogy sokakat elkap a házépítési vágy 45 év körül. Nekem is felépítették így a házamat. Igaz, még nincs kész, de kész lesz nemsokára. És akkor én valami más maradandót kell kitaláljak...mert ugyanazt nem tehetem. Gondoltam írok egy meséskönyvet. Mindig azt gondoltam olyan jó meséskönyvet tudnék írni. Annyi jó karakter szaladgál a mindennapokban körülöttem. Sokszor az az érzésem, hogy egy könyvben élek én is és csak az a dolgom, hogy a többieket kiszínezzem. Erre aztán vannak különböző ecseteim.

Olvasom a történelmet. A nagy csatákat és a kis csatákat. A nagy egyéniségeket és a kis egyéniségeket. A történelem vicces: a nagy csatákat rendszerint kis egyéniséget nyerték meg. A nagy egyéniségek rendszerint kis csatákban estek el.

Hány perc az élet?

Budapest

A villamoson jó! A villamoson utaztunk haza szombaton hajnalban. Egész éjjel bort ittunk. Nem sokat, no neeeem. Csak annyit, amennyi a gondűzéshez éppen szükséges és még a magas sarok is utána kecsesen áll a lábon, nem bizonytalanodik el és nem teszi lődörgőssé a járást.
Elég kihalt volt a város, még nem ébredezett és a villamoson is kevesen utaztak. Szemben ültünk és rámjött a mesélés. Nem tudom hány állomást mentünk a Jászai Mari térről a Moszkváig, de én végigmeséltem az egész utat. Kedves barátnőm végighallgatta, néha elmosolyodott, onnan tudtam, hogy jelen van és folytathatom. Diskurzusom utolsó részében egy könyvről áradoztam, A régi Budapest erkülcse címűről. Délután már megígértem Noééminak, hogy ha valami történik, én a Dunába vetem magam. Szerencsére nem történt valami. Ennek kapcsán jutott eszembe a könyvből egy részlet, az utolsó igazi budapesti prostituált is ott végezte életét a Duna habjain, valaki meggyilkolta és egy faládikóba gyömöszölve elengedte a vizen. Elmesélem Noéminak, hogy milyen jó a könyv és mennyi pikáns részlet van benne, s hogy Budapest egy nagyon romlott erkölcsű város volt a múlt század elején, s közben befut a villamos a Moszkva térre. Noémi mondja itt vagyunk. Erre én kérdezem, mehetünk? És akkor Noémin kívül még egy bácsika is feláll a mellettünk levő padról és biccentés közben hümmög, hogy "Aha."
Leszállunk a villamosról, közbe Noémi már mondja nekem, hogy végig hárman voltunk. Én nem láttam, hogy mekkora nézőközönségnek tartottam a régi budapestről kiselőadást hajnalban a villamoson. Nekem a célközönségem Noémi volt, végig rá figyeltem, neki mondtam a sok szép dolgot.
A bácsi egy másik villamosra szállt föl a Moszkván. Az övé hamarabb indult. Miután elindult még egyszer visszanézett, nagyon mosolygott és integetett. A barátom volt. Ilyenkor az az érzésem, hogy nekem nincs is szükségem az intimszférámra. Ez a kis öreg is milyen jól befészkelte magát az életembe. Hajnalban, néhány perc alatt...és sohasem akarom elfelejteni. Sőt vasárnap hajnalban kicsit reméltem, hátha újra találkozunk.

Egy kicsit sok...

kezdett lenni a munka mostanában. Megint terminusok tízei rendetlenítik az életemet. És van egy gyanúm: ennek sosem lesz vége! Aztán persze természetes kezd lenni, hogy a kicsi alvás alatt, ami marad nagyon naturalisztikus álmokat látok: valami réten élek egy házban, van kutyám, macskám, lovam, gyerekem és egész nap nem csinálok semmit, csak bámulom a felhőt röptében ugyebár. Persze az tűnik most a tündérországnak. Pizsamába kéne öltöztetni a kötelességtudatomat! Lefektetni hadd aludjon vagy három hónapot! Miért is nem hibernálhatok én is!?

MÁS:

Cipésznél (miután az ember mindig rettegve viszi a cipőjét patkoltatni...)

-Szűz Mária milyen állapotban van ez a sarok! (Hát igen, mert Budapesten 2 estét is táncoltattam...végül valahova eltűnt a sarokról a gumi...lekopott ...szokásához híven és valami vasdarab jött elő, amit eddig sose láttam még.)

-(Mosoly.) Hát igen, tetszik tudni ezek a mai cipők már ilyen gyenge félék.

-Ezt a sarkat nem az utcán tette tönkre kisasszony! A lakásban járkál ilyen magason?

-(Rózsaszín....piros....vörös arccal.) Hát, nem egészen...tetszik tudni...

-Akkor színpadra ment fel és ott ropta, ezt a sarkot nem az aszfalt tette tönkre!

-Igaza van a bácsinak, persze...de nem nem másztam fel semmiféle színpadra...csak elmentem Budapestre 2 éjszakára. (Írtó buta szőkenős magyarázat! De már megtörtént.)

-Jól elbánt ezzel a csinos félcipővel, hallja! Jöjjön érte 7 nap múlva. Legközelebb az első éjszaka után hozza a cipőt. Fémsarkat teszek rá.

.......................................................................

Trillázva hagytam el a cipész bácsi műhelyét. (Fémsarok??? De az legalább nem kopik el!) Mindig sikerül neki úgy szólni hozzám, hogy ha az ajtón kívül állok rájövök, de szép ez az élet... idekinn!

Hangok és dallamok

Egyesek hangokat és dallamokat hallanak a fejükben, csak úgy nap közben. Hangokat leggyakrabban akkor, ha példaul egyedül mennek az utcán és akkor kezdenek mosolyogni. Innen lehet legkönnyebben felismerni ezeket az embereket. Gazdag az arcmimikájuk. Egyedül is társaságban vannak és jól szórakoznak a hangokkal.
A dallamokat is hallják, az még jobb, amikor dallamokat hallanak! Mert akkor a ritmus szerint járnak kelnek. És ha valaki megkérdezi őket, hogy hova, minek ez a sietés, akkor persze nem tudják megmagyarázni, mert azt hinnék róluk, hogy kicsit meghibbantak. Pedig nem! Ők igen jól tudják miért sietnek.

Én mindig sietek az utcán, ha egyedül vagyok. Mindig hallom a ritmust és az mindig gyors.

Remélem, örökké tart.

Hermeneutika

Egy szívtelen az épület lépcsőházába hagyott egy max. 4 hetes kiskutyát. Ott sírt, visított a kutya a lépcsőn reggel 9-kor. Egy valaki kedves, bevitte az irodába. Aranyos fekete kiskutya, aki most tudta meg, hogy az élet nem is habostorta. Nyűszített, kereste az anyját. Hiába.

Délutánra sikerült nekik meggyőzni engem, hogy 2 napra, míg a kutyát új gazdája oltalmába veszi, fogadjam be. Nem kicsi tárgyalás után, beadtam a derekamat.

Hajnali 5-kor még fenyegettem szegénykét, hogy kiviszem a térre, ha nem alszik. Ugatott, nyöszörgött, de nem aludt. Ha ölbe vettem minden rendben volt, de mihelyt betettem a dobozába kezdte elölről. De megoldottam. Reggelre. A kutya aludt, én meg ültem és vártam legyen 8 óra, hogy kezdjek készülődni álmatlan éjszaka után egy újabb munkanapra.

A megbocsátást gyakorolni kisállattal és gyerekkel szemben könnyű. Elég, ha rádnéznek. Ha tudnának beszélni, sem volna itt semmi szűkség szavakra. Bezzeg a felnőttek! Bonyolítunk mindent.

A helyzet komikuma

Napok óta a humorral, komikummal foglalkozom. Olvasok Bergsont, Morus Tamást, Dienes Valériát, Szegő Kati nénit és Angi Pista bácsit.

Nem bírom a bezártságot sem fizikai sem pedig szellemi értelemben. Ergo az ablak egész évben nyitva. Ezen legalább magam segíthetek.

Felállok az íróasztaltól vacsorázni. Egyszercsak kisebb havas forgószél libbenti meg a papírokat és pillanatok alatt szállnak. Előbb fölfele az ég fele, aztán lefelé az utcára. Történik mindez sötétedés után a lakásom ablakán kívül. Nézem őket repül a sok szép betü, szárnyalnak. Egy pillanatig sem érzem a pánikot, semmi indíttatást, hogy lerohanjak és összehajkurásszam őket. Hadd menjenek! Száguldjon a sok okos betü!

Más:

Történt a hétvégén egy kisebb baleset: valami elállítódott bennem szombaton reggel, aztán olyan zuhanásban volt részem, hogy csupa kék meg zöld meg lila a jobb oldalam. Csoda, hogy újra törés nélkül megúsztam. Erre olvasom Bergsonnál ma: "az elesések oka a test szórakozottsága vagy makacssága. Valami lendület hatására az izmok továbbra is ugyanazt a mozgást végzik, amikor pedig a körülmények már másmilyent kívánnak."

Szatmár

Péntek reggel, 8kor kelés, 9-től könyvtár, 13-kor még rohangászunk a fizetéses diákok táblázataival, 13,25 csomagolás (2 napra 5 rend ruha...és egyéb okvetlenül fontos fölöslegességek) 13,45 indul a kisbusz a Napoca Hotel parkolójából, de hol a Napoca Hotel...Te jó ég, utolsó pillanat, a buszon vagyok.

Klári vár Szatmáron. Teljesen sportosan beöltözve, kérdem mi ez a felszerelés, hát falura megyünk...Hát jó, éppen megfelelő a 12 centis sarkú csizma, szoknyák...No mindegy. Klári egykettőre sváb operativitással felruház. Kimegyünk vásárolni az esti borozáshoz különböző fűszereket. Mellékesen kiredül, hogy én a sok cucc között nincs zokni és egyéb fehérneműk...nincs pizsama. Klárnak mondom adj kölcsön egy hálóinget nekem, erre kapok egy füsstréninget, amolyan susogósat, hogy a hármadik szobában is hallatszik, ha a másik oldalamra fordulok, nemhogy más...

Végre kiérünk Szokondra. Nagy csapat. Már vacsoráznak. Csupa hahota, nevetés, hancúr. Mi is megesszük a részünket és előkészítjük az esti borozást.Nem ismerek a hatalmas tömegből csak 3 embert, a többiek megcáfoljákbarátságosságukkat a svábokról vallott nézeteimet.

Éjfélkor eszembe jut, hogy reggel előadást tartok, bestresszelek, irány a szobámba, tanulni. Előbb magamra öltöm a csábító hálóingemet...mire ezzel megvolnék, érkezik a komisszió. Megtelik a szoba....férfiemberekkel ugyebár. Mindenki kattint és nagyokat nevet a hálóingemen. Nagyon jól érzem magam. Közben a megmaradt bor jár körbe-körbe. Klári megtudja hogyan történik a virágok megtermékenyítése. A lényeg, hogy ő a méhecske...

Szombat reggel, kábult ébredés...nem csoda. Reggeli, fellépek, miután megtörténik a bemutatásom (Ő Gyöngyvér, aki mellett az embernek az az érzése, hogy az élet valami könnyű, vidám dolog, amiben nincs semmi stressz...hát ez nagyon kedvemre való bemutatás volt.) Utána ragaszkodik a társaság valami ungabunga elbohóckodásához. A dolog alanya természetesen én...

Nevetve hagytam el a házat. Nagyon jó fejek voltak.

Ó!

Nagyapámnak tegnap volt a születésnapja. Sajnos a nagy cirkuszban teljesen megfeledkeztem róla, nem köszöntöttem fel, bár nagy mulasztás ez: az ő korában nincs helye a cicázásnak. Sokszor eszembe jut...végülis nagyon idős már és megjárta a hadak útját. Szó szerint. Levente volt a magyar seregben a háborúban és fogságba is került szegény Dániában. Onnan gyalog jött haza, legyengülve fizikailag és pszichésen egyaránt. De hazajött! Győztesként jött haza persze, ő megnyerte a háborút. Élve hazakerült.

Szóval nagyapám nem szereti a románokat, oláhoknak titulálja őket. De Dan Spatarut imádja. Főleg azt az 1985-beli nagy slágerét A Drumurile noastre toate címűt. Gondoltam zenés üzenettel kedveskedni egy ilyen idős embernek szép dolog. Hát szép volt. Nem részletezem.

Nagyapámnak a hangját nem sokat hallottam. Ő olyan hallgatag ember, végzi a dolgát és mosolyog. Igen jó kedélyű ember. És borzasztó vicces is. Például, amikor hazajött a fogságból nagyanyám nagy örömmel fogadta itthon, krumplilevessel. Igenám, de a fogságban is az oroszok mivel a krumpli akkor sem számított luxuscikknek, mindig krumplilevessel etették a foglyokat. Nagyapám megette ott a pityókaleves adagját. Jóllakott vele egy életre. Úgyhogy amikor meghallotta, hogy mi a menü....az ünnepi menü, szépen koporsót faragott és a levest tisztességesen eltemette a kert végébe. Örökre. Nagymamáéknál ennélfogva krumplilevest nem ettek. Még mi sem. Sohasem főz nagymama, főleg, hogy neki rosszul is esett az efféle bánásmód a hazaváró ünnepi ebédjével.

Nagyapámnak voltak lovai, amiket elvettek tőle vagyonközösség címén, tudjuk kik és mikor. A rendszerváltás után kompenzálták. Két beadott piros lóért kapott egy fehéret. Biztos a fehér többet ér...sose értette meg. De Laci beteg lett és el kellett altatni.

De nagyapa boldog. Nagyon tudja, hogy az ő korában minek érdemes örülni...