Ó!

Nagyapámnak tegnap volt a születésnapja. Sajnos a nagy cirkuszban teljesen megfeledkeztem róla, nem köszöntöttem fel, bár nagy mulasztás ez: az ő korában nincs helye a cicázásnak. Sokszor eszembe jut...végülis nagyon idős már és megjárta a hadak útját. Szó szerint. Levente volt a magyar seregben a háborúban és fogságba is került szegény Dániában. Onnan gyalog jött haza, legyengülve fizikailag és pszichésen egyaránt. De hazajött! Győztesként jött haza persze, ő megnyerte a háborút. Élve hazakerült.

Szóval nagyapám nem szereti a románokat, oláhoknak titulálja őket. De Dan Spatarut imádja. Főleg azt az 1985-beli nagy slágerét A Drumurile noastre toate címűt. Gondoltam zenés üzenettel kedveskedni egy ilyen idős embernek szép dolog. Hát szép volt. Nem részletezem.

Nagyapámnak a hangját nem sokat hallottam. Ő olyan hallgatag ember, végzi a dolgát és mosolyog. Igen jó kedélyű ember. És borzasztó vicces is. Például, amikor hazajött a fogságból nagyanyám nagy örömmel fogadta itthon, krumplilevessel. Igenám, de a fogságban is az oroszok mivel a krumpli akkor sem számított luxuscikknek, mindig krumplilevessel etették a foglyokat. Nagyapám megette ott a pityókaleves adagját. Jóllakott vele egy életre. Úgyhogy amikor meghallotta, hogy mi a menü....az ünnepi menü, szépen koporsót faragott és a levest tisztességesen eltemette a kert végébe. Örökre. Nagymamáéknál ennélfogva krumplilevest nem ettek. Még mi sem. Sohasem főz nagymama, főleg, hogy neki rosszul is esett az efféle bánásmód a hazaváró ünnepi ebédjével.

Nagyapámnak voltak lovai, amiket elvettek tőle vagyonközösség címén, tudjuk kik és mikor. A rendszerváltás után kompenzálták. Két beadott piros lóért kapott egy fehéret. Biztos a fehér többet ér...sose értette meg. De Laci beteg lett és el kellett altatni.

De nagyapa boldog. Nagyon tudja, hogy az ő korában minek érdemes örülni...