Honnan tudja a csepp, hogy ő az utolsó?

Eltitkolni az igazságot márpedig szerintem ugyanaz, mint hazudni. Az ember hisz valakinek, aztán egyszercsak rájön, hogy a másik kicsit félrevezette. Na de nem dől össze a világ, hiszen az egész csupa hazugság, szebb szóval élve illúzió. Na de megbocsátunk neki, uyebár, hát persze, többet sose fodul elő, becsület stb.

De hát mégiscsak még egyetlenegyszer előfordul. Ejnye bejnye. Na még most az egyszer, de most egyetlenegyszer elnézem, de most már tényleg sose forduljon elő, mert akkor jaj!

És mégiscsak előfordul! Csakhogy addigra már annyira belejöttünk a megbocsátásba, hogy fáj meg minden, de nem tudok meg nem bocsátani...?! Ugyan már, biztos ez volt az utolsó.

Csakhogy közben én is hazuggá lettem. A saját magam hazugja. Imádom magam beleringatni a tudatba, hogy igenis ez volt az utolsó. Legeslegutolsó. De hát akkor miért nem szólt előbb, hogy az az utolsó előtti volt??

Na mindegy. Igy épül a mi kicsi férges világunk hazugságokra. És egyszer csak tényleg jön az utolső csepp és belecsordul a pohárba és attól kezdve már csak kifele tud csorogni...amig nem kezdünk egy újabb poharat. Aztán újra várjuk azt az utolsó cseppet.

Betelt a poharam. A kitudja hányadik. Szerencsére még van, előveszek egy másikat!