Hozzátok jár a jótündér?

Tiszta közönséges napnak látszott a tegnap este perspektívájából. Csak éjjel romlott el minden, lehulló kutyákat álmodtam, csak úgy hulltak alá az agapé tetejéről és fölébredtem, néztem még csk hajnali 3 óra, sehol semmi kutya. Nem bírom, amikor állatokkal álmodok.

Reggel a zuhany alatt a népdalom helyett mindenféle szitkokat bocsátottam a világra, sosem tűnt még ennyire hűvősnek a hideg víz és ma nemcsak a világra általában, hanem különböző emberekre is szórtam a szitkokat többesszámban.

Szokásomhoz híven az öltözködést a lépcsőházban fejeztem be. Általában éppen a könyvtár ajtaja elé érve vagyok fess. Engem csak egy hártya választ el a káosztól.

Ültem a könyvtárban és undorral gondoltam arra, hogy itthon mi vár rám. Egy hete csak kifele kerülnek a ruhák a szekrényből és nincs elmosogatva sem, és a könyvek is már akkora oszlopokban állnak az íróasztalon, hogy képtelenség kilátni ülőhelyzetben az ablakon. A mosogatás tudtam legkésőbb pénteken megoldódik, mert jönnek majd vendégek, akik tősténkednek és egyből esnek neki a kkagylónak...hát én hagyom, mindenki azt csinálhat itt, ami jól esik. Csak engem ne stresszeljenek.

Délután jöttem föl és tudtam, hogy itt valami történt. Valahonnan tudtam biztosra. Rohanok be az ajtón kukucskálom a kagylót, persze el van mosogatva. A jó tundér újra itt járt. Mindig mondom neki, ha találkozunk, hogy ne tegye meg, de mindig rendkívül jó érzés, ha megtette mégis. Főleg, ha nem az én jelenlétemben követi el a műveletet.