Iszom a kávémat a magam csöndességében egy kolozsvári teraszon. Lassan rítussá fejlesztettem ezt a délelőtti magamban való kávézgatást, amit végülis nagy elődöktől tanultam el...csak hogy én még keresem a helyet, ahol majd életem végéig rutinszerűen reggelente megiszom az első kávémat. Kipróbáltam már az Insomniát, Fulltont, Euphoriat, Krajczárt, Angyalokat, Flowerst, Cafe Transilvaniat, Agapét, Enigmát, Dieselt, Zöld cukrászdát és Kárpátok cukrászdát. Lassan kimerült a főtér...messzebb pedig nem cirkálnék, mert így is időbe telik, nemhogy kirakatok mentén többszáz méterről csavarogni vissza az irodába.
Minden reggel megiszom a kávét, elfogyasztom a reggeli cigarettát és a kávé mellé szolgált kis süteményt, kekszet, nápolyit. Belenézek a napi sajtótermékekbe és szembenézek egy egy koldussal. Néha kivételesen nem szolgálnak sütit, de koldussal minden reggel találkozom. Kivétel nincs. Most már lassan ismerőseim is vannak, a korán kelő koldusok. Mindig apróért könyörögnek. Sohasem kérnek kávét vagy cigarettát. Szeretném hellyel kínáni őket, de mind sietnek: halaszthatatlan élnivalójuk van. Szeretném egyik másikat arra kérni, hogy miután megkapta az aprót, adjon tíz percet az életéből. Üljön az asztalomhoz. De nem érnek rá. Halaszthatatlan élnivalójuk van.
Ilyenkor elfog a pánik. És gyorsan átgondolom az én napom sürgősségeit is. Rossz érzés.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése