Egy szívtelen az épület lépcsőházába hagyott egy max. 4 hetes kiskutyát. Ott sírt, visított a kutya a lépcsőn reggel 9-kor. Egy valaki kedves, bevitte az irodába. Aranyos fekete kiskutya, aki most tudta meg, hogy az élet nem is habostorta. Nyűszített, kereste az anyját. Hiába.
Délutánra sikerült nekik meggyőzni engem, hogy 2 napra, míg a kutyát új gazdája oltalmába veszi, fogadjam be. Nem kicsi tárgyalás után, beadtam a derekamat.
Hajnali 5-kor még fenyegettem szegénykét, hogy kiviszem a térre, ha nem alszik. Ugatott, nyöszörgött, de nem aludt. Ha ölbe vettem minden rendben volt, de mihelyt betettem a dobozába kezdte elölről. De megoldottam. Reggelre. A kutya aludt, én meg ültem és vártam legyen 8 óra, hogy kezdjek készülődni álmatlan éjszaka után egy újabb munkanapra.
A megbocsátást gyakorolni kisállattal és gyerekkel szemben könnyű. Elég, ha rádnéznek. Ha tudnának beszélni, sem volna itt semmi szűkség szavakra. Bezzeg a felnőttek! Bonyolítunk mindent.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése