Hidegen fújnak a szelek

(Szeretem ezt a népdalt. Hidegen fújnak a szelek, azok nem jót jelentenek! Szabad élet, szabad madár! Szabad élet szabad madár, jaj de szép ki szabadon jár! Járnék én is, ha járhatnék. Járnék én is, ha járhatnék, ha magammal szabad lennék. Nem vagyok magammal szabad, kezemen-lábamon lakat. Hidegen fújnak a szelek, azok nem jót jelentenek...)

Van, hogy a Te-ből Ő lesz. De olyan is van, hogy az Ő-ből Egy lesz. És ezen is túl kell lennünk. Mint annyi mindenen, ami odáig vezetett. Te-nek vagy Ő-nek lenni sokkal jobb, mint Egy-nek lenni. Egy-el másképp beszélünk: felszínesen, sekélyen, de nagyon kedvesen és elegánsan.

Vannak járható utak és járhatatlan ösvények. Néha a járhatatlan ösvényeken is célba lehet érni, de gyakran a járható utak nem vezetnek sehová. Mindeniken el kell indulnom. Másképp nem lenne miről mesélnem az unokáimnak. De így van. Sok gyönyörködtető mesét mondhatok majd nekik, királykisasszonyról, aki Hamupipőkének érezte magát vagy Hamupipőkéről, akivel úgy bántak, mint egy királykisasszonnyal. De a meséknek is mindig vége: és éltek boldogan, míg meg nem haltak, igaz? De hogyan? Együtt, külön? Erre ugye sose gondolunk... Magától értetődik.

Az én életemben nem minden magától értetődő. Szerencsémre.

:)